26.6 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Lacee meghódítja Európát

Kovács Lacee hétvégéről-hétvégére hozza a sikereket. Egy hete a Battle of London-t nyerte meg, ezen a héten Pozsonyban rendezték a Central Europe Throwdown elnevezésű versenyt, amelyre szintén előkvalifikációval lehetett bejutni, így a férfiaknál 50, a nőknél 30 versenyző jutott be a fináléba. „A verseny ugyan csak egy napos volt, de elég kemény probékkal szembesültünk, négy hivatalos feladatban, amelyek közül a második „A” es „B” részre volt bontva, melyekre külön pontozást kaptunk. Az első feladatban a 2. helyen végeztem, ahol egy exsúlyemelő német versenyző megelőzött, de a továbbiakban minden menetben elsőként „szakítottam át a célszalagot”, így összesítésben is az első helyen zártam, pedig az utolsó workout-ra nullázódtak az addig megszerzett pontok, tehát nagyon keményen hajtani kellett a helyezésekért, hiszen ha itt hibáztam volna, akkor az addig megszerzett előnyöm sem hozott volna sikert, a végső befutó sorrendje számított.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...