A lobogó gyertya fénye villódzó árnyakat vetít a falra.
Nézem a lángot, ezt a tétova táncot. Látom benne arcod, látom benne, – igen, határozottan látom – első bizonytalan lépéseid, ahogy a ritmikával és a néptánccal birkózol és hallom is, amint így fogadkozol: „… figyeljen csak ide! Én ezt év végére megtanulom, és különbül járom majd, mint itt bárki!” Megmosolyogtunk akkor. És Te álltad a szavad, mint mindig, ha rajtad állt! Megtanultál mindent, mesteri módon, amit megköveteltünk Tőled, olyannyira, hogy már Európa Bajnokságra készültél velünk.
Nézem a lángot, amint kalotaszegi legényest, somogyi kanásztáncot, vagy székely verbunkot jár és látom benne alakod, ahogy Németországban, Erdélyben, vagy valamelyik városi rendezvényen, virtuóz módon ropja a táncot.
Nézem a lángot, azt a hánykódást, amit rövid életed útján elszenvedtél, de látom benne a tüzet is, amilyen hevesen küzdöttél a mindennapokért. A segítő kezeket elhárítottad, büszke és erős jellemed nehezen fogadta el a segítséget. Tanulás mellett dolgoztál. Erdőt irtottál, fát vágtál, kertet műveltél, vagy kőműves mellett dolgoztál, hiszen valamiből élnetek kellett. Közben csak emésztett a bú! Most is hallom panaszos szavaidat, ahogy azon keseregsz, hogy úgy érzed, azok taszítottak el maguktól, akiket Te elhagyatottan, a létbizonytalanság hónapjaiban is nagyon-nagyon szerettél! Pedig Őket is az élet sodorta távol Tőled, a munkahely, a kényszer. Súlyos kereszted terhe alatt meg-megroggyant a lábad, de mindig felálltál! Sajnos 2014. február 6-án éjjel végleg elhagyott az erőd! Utolsó, viharos óráidban is magányra kárhoztatva viaskodtál magaddal, a világgal, mígnem úgy döntöttél, hogy eldobod magadtól az életet.
Ellobbant a láng!
Veled bennünk is meghalt valami! Tanáraid, mestereid, osztálytársaid, barátaid és színész-táncos társaid könnyezve búcsúznak Tőled!
Nyugodj békében Fiam! Emlékedet őrizzük, míg élünk!
Nézem a lángot, amint kalotaszegi legényest, somogyi kanásztáncot, vagy székely verbunkot jár és látom benne alakod, ahogy Németországban, Erdélyben, vagy valamelyik városi rendezvényen, virtuóz módon ropja a táncot.
Nézem a lángot, azt a hánykódást, amit rövid életed útján elszenvedtél, de látom benne a tüzet is, amilyen hevesen küzdöttél a mindennapokért. A segítő kezeket elhárítottad, büszke és erős jellemed nehezen fogadta el a segítséget. Tanulás mellett dolgoztál. Erdőt irtottál, fát vágtál, kertet műveltél, vagy kőműves mellett dolgoztál, hiszen valamiből élnetek kellett. Közben csak emésztett a bú! Most is hallom panaszos szavaidat, ahogy azon keseregsz, hogy úgy érzed, azok taszítottak el maguktól, akiket Te elhagyatottan, a létbizonytalanság hónapjaiban is nagyon-nagyon szerettél! Pedig Őket is az élet sodorta távol Tőled, a munkahely, a kényszer. Súlyos kereszted terhe alatt meg-megroggyant a lábad, de mindig felálltál! Sajnos 2014. február 6-án éjjel végleg elhagyott az erőd! Utolsó, viharos óráidban is magányra kárhoztatva viaskodtál magaddal, a világgal, mígnem úgy döntöttél, hogy eldobod magadtól az életet.
Ellobbant a láng!
Veled bennünk is meghalt valami! Tanáraid, mestereid, osztálytársaid, barátaid és színész-táncos társaid könnyezve búcsúznak Tőled!
Nyugodj békében Fiam! Emlékedet őrizzük, míg élünk!
