21.7 C
Cegléd
2026. június 12. péntek
spot_img

A Közgázból indult – Juhász Tamás

 

– Szívem szerint nem nevezném ezt szenvedélynek, mondanám inkább adottságnak, ha jobban tetszik. Mióta eszemet tudom, mindig is könnyebben megértettem a matematikát, mint sok csoporttársam, illetve mivel számomra eléggé érthető és logikus tárgy volt, ezért szerettem.

– Milyen más tárgyak álltak és állnak még közel hozzád?

– Közgázos éveim alatt egyik szeretett tantárgyam volt az elméleti közgazdaságtan, reál mivolta miatt.

– Mi volt a legjobb, és legrosszabb élményed a Közgázban eltöltött 5 év alatt?

– Eléggé bonyolult kérdés. Jó élményből rengeteg van, rossz után meg keresni kell. Ha viszont a legeket keressük, legrosszabbnak azt mondhatnám, hogy az 5 éves képzés miatt 1 évvel később végeztem azoknál az évfolyamtársaimnál, akik csak 4 éves képzésre jelentkeztek. Legjobbként pedig azt tudnám felhozni, hogy rengeteg barátság született az 5 év alatt.

– Kollégista vagy? Hogy lehet bejutni, és milyen a hely?

– Nem vagyok kollégista, albérletben lakom éppen. Gólyaként nagyon magas (idei tanévben 465) összpontszámmal vagy szociális pontok alapján lehet bekerülni a kollégiumok valamelyikébe. A szobák nem a legnagyobbak, viszont ennek ellenére jó a hangulat, hiszen heti szinten rendeznek bulikat, ahová persze mi, nem kollégisták is ingyen mehetünk be.

– Eddig hogy megy az egyetem?

– Úgy fogalmaznék, hogy ment már jobban is. A szakközépiskolában tapasztalthoz képest sokkal nagyobbak az elvárások, illetve a hajtás, de második szemeszterre bele lehet rázódni, remélem, hogy most sokkal jobban tudok majd teljesíteni.

– Bejön a hallgatói élet? 🙂

– Igen, sokkal szabadabb és kötetlenebb ahhoz képest, amit a korábbi 5 év alatt tapasztaltam. Persze arra oda kell figyelni, hogy a sulit se hanyagoljuk el, mert könnyedén bele lehet futni egy-két utóvizsgába.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...