21.5 C
Cegléd
2026. július 20. hétfő
spot_img

Tamás kapta a különdíjat is

Viktor iráni ellen kezdett akit magabiztos birkózással 6-0-ra múlt felül. Az elődöntőben egy grúz versenyző következett aki az elején vezetéshez jutott és Viktor hiába rohamozott, nem tudta megfordítani a mérkőzést. Viktor a bronzéremért egy horvát versenyzővel került szembe és egy szoros mérkőzésen 1-0-ás pontozásos győzelemmel, a tavalyi évhez hasonlóan megszerezte a 85 kg harmadik helyét.

Tamás másnap, vasárnap lépet szőnyegre a 71 kg-ban. A nyolcaddöntőben a junior korú szintén ceglédi nevelésű Kottes Pál volt az ellenfele, akit az első menet vége előtt 11-0-ás állásnál technikai fölénnyel múlt felül. A negyeddöntőben svéd ellenfelét a 2. menetben tussal verte. A döntőbe kerülésért grúz ellenfelét 8-0-ra technikai tussal verte. A döntőben a grúz Manucsar Tszhadaja volt akivel utoljára a londoni olimpiai elődöntőjében találkozott. Tamás a mérkőzés folyamán végig aktívabb volt és így a 2. menet első percének végén a harmadik intést követően az ellenfelét leléptették. Ezzel megszerezte a magyar csapat egyetlen győzelmét. Az eredményhirdetésnél a legjobb hazai versenyzőnek járó különdíjat is átvehette.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...