4.4 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Megvannak a brutális gyilkosság gyanúsítottjai

A rendőrség két ceglédi férfit gyanúsít azzal, hogy tavaly szeptemberben kirabolt egy idős nőt, a támadók bántalmazták is a sértettet, aki néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Horváth Lajos elmondta, hogy a 92 éves nőt nagykőrösi otthonában bántalmazták, értékeit elvitték, de a megszerzett vagyona „ezresekben mérhető”, a támadás viszont brutális volt.

Varga Béla, az életvédelmi alosztály munkatársa azt mondta, hogy a tavaly szeptember 11-én elkövetett bűncselekmény a nő halálával nyereségvágyból elkövetett emberöléssé minősült. A tettesek a bejárati ajtó leemelésével jutottak be a házba, a nőt többször is megütötték, majd egy székhez kötözték, és ott hagyták vérző fejjel.

A tettesek kézre kerítésén 25 nyomozó dolgozott, akik az elmúlt hónapokban több bűnözői csoportot is felderítettek és további kilenc bűncselekményt oldottak meg, ebből három idős korúak sérelmére elkövetett rablás volt.

Varga Béla közlése szerint a két gyanúsítottat DNS-minták alapján a héten fogták el. A 21 és 27 éves ceglédi férfiakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrség vizsgálja, hogy a két feltételezett elkövető összefüggésbe hozható-e más bűncselekményekkel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...