6.5 C
Cegléd
2025. október 21. kedd
spot_img

Lőrincz Tamás háromszoros Európa-bajnok

Finnországban Vanntaaban rendezték az Európa-bajnokságot, melynek az utolsó napján lépett szőnyegre Lőrincz Tamás a 71 kg-ban, miután szerb, román, fehérorosz, orosz és azeri birkózókat vert meg. Tamás nagyszerű napot fogott ki és sorban győzte le ellenfeleit. Az első fordulóban a szerb ellenfelét 4-0, majd a román versenyzőt 7-3 és ezt követően a belorusz versenyzőt 16 másodperc alatt 10-0 arányban legyőzve, technikai tussal jutott az elődöntőbe. A döntőbe kerülésért orosz versenyzővel került szembe, akit 3-0-ra pontozással győzött le. A döntőben az azeri tehetséget, Rasul Chunyevet a második menetben egy fordított emelésből eldobta és ezt követően tusolta és állhatott 2006 és 2013 után ismét Európa csúcsára! Két Európa-bajnokuk lett ma Finnországban: Lőrincz Tamás 2006 és 2013 után (mindkettőt 66 kilóban) ismét megnyerte a kontinensbajnokságot (ezúttal 71 kilóban), Bácsi Péter pedig másodszor nyerte meg a kontinensbajnokságot. Aki élőben szeretné üdvözölni és átadni gratulációját a frissensült bajnoknak, az megteheti holnap (hétfőn) este 18 óra 50 perctől a Liszt Ferenc Repülőtér 2/A termináljánál, hiszen akkor érkeznek haza a válogatott Vantaaból!

Lőrincz Tamás győztes nyilatkozata: „Nagyon boldog vagyok, hogy immár háromszoros Európa-bajnok lehetek! Az egész napom úgy alakult, ahogy szerettem volna, egyedül a második meccsemen volt egy olyan szituáció, hogy nem én vezettem, hanem a romániai srác, de hál’ istennek, nem sokáig, mert sikerült betusolnom. Igazából az első helyen kívül az volt számomra a legfontosabb, hogy én irányítottam a napot. Az is hozzátartozik, hogy nagyon jó formában voltam. A döntőben az azeri Csunajevről tudtam, hogy állásból veszélyes, Struhács Gyuri bácsival megbeszéltem, mit kellene csinálni, hazatelefonáltam Takács Feri bácsinak is, és így közösen kidolgoztuka taktikát. Bár nem én támadtam először lentről, de aztán tussal megoldottam a helyzetet. Megnyertem, és megvalósult a nagy álmom,megvédtem a címemet,nagyon jól éreztem magam az új súlycsoportban, a 71 kilóban.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléden járt Bunyós Pityu

A mulatós zenés és korábbi ökölvívó Cegléden járt, amiról...

Ruttner György és barátai est

Október 16-án ismét megtelt a ceglédi Kossuth Szálló díszterme,...

Egri Méhészek Cegléden

Ceglédre látogatott az Egri Méhész Egyesület mintegy 50 fős...

Nagykőrösi pipa Zacher doktornak

Különleges ajándékot - a nagykőrösi Szabó-pipagyár egyedi termékét -...

Kutyás futó sikerek

Bravúros hétvégét tudhatnak maguk mögött az Alfa Ceglédi Kutyás...