18.1 C
Cegléd
2025. október 23. csütörtök
spot_img

Kétkerekű túrázó

Az ABS (blokkolásgátló) hőskorában 1988-ban a kétkerekűek között elsőként rendelkezett ezzel a fontos biztonsági rendszerrel. De térjünk vissza picit a hengerelrendezésre, amely itt soros és négyhengeres, oldalra döntött. Ennek ellenére a géppel nehéz felborulni, mert a súlypontja alacsonyan van. Persze nem kanyargós versenypályára tervezték, hanem kanyargós hegyi és országutakra, ahol kényelmes tempóban lehet a nyomatékos motorral haladni. Az alakja sem olyan, ami száguldásra csábítana, de nekem nagyon tetszik ez a több évtizedes, kicsit konzervatív és klasszikus forma. Ez a példány még Olaszországból érkezett Kecskemétre, ahonnan Ceglédre került jelenlegi gazdájához. Viktor több eladó K 100-ast nézett meg, de szerintem jól döntött. Igaz, hogy erre is kellett költenie, mire ilyen szép állapotba hozta, viszont a ráfordítás nagyrészt „csak” a fényezésre korlátozódott. Megérte, nekem olyan, mint egy pár évtizedes, a kiállító teremben ragadt példány, amit csak az akkori vevők csábítására és rövid próbautakra használtak. Pedig hosszabb utakra is érdemes vele elindulni, hiszen az élmény megfizethetetlen! A két hátsó, színre fényezett zárható „bőrönd” akár egy hétvégi kirándulás ruhatárát elnyeli, a hatalmas benzintank pedig több száz kilométeres túrát tesz lehetővé. 1.000 köbcenti, 100 lóerő, ez azért nem rossz, bár manapság a japán kamikázék ennél jóval többet tudnak. De mi jelent nagyobb élményt? Végigszáguldani az országutakon és a sztrádákon, veszélyeknek kitéve magunkat és másokat, vagy egy ilyen járgánnyal kirándulni például a Mátrába? 

Mert a BMW végsebessége 200 km/óra felett van, ráadásul nyomatékos, kényelmes és dinamikus vezetésre hangolt motorja van. Éppen ezért várják már a társaik az embert és a gépet, hogy együtt, csapatban keljenek útra hazánk tájai felé, ahol minden adott a kellemes és a hasznos szabadidő eltöltéséhez. Épp ezért Viktor féltve óvja és őrzi kedvencét, remélhetőleg még sok örömét leli majd a K 100-as nyergében! (Köszönet Kozma Viktornak, aki járművét rendelkezésre bocsájtotta!)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...