13.9 C
Cegléd
2024. május 9. csütörtök
spot_img

Több tíz percet kell várni

A ceglédi vonalon a biztosítóberendezés hibája miatt 15-30 percet késnek a vonatok, helyi személyvonatok kimaradására is számítani lehet. A Mávinform közleménye szerint Vecsés és Pestszentlőrinc állomáson, illetve ezen a vasúti szakaszon a biztosítóberendezés nem működik teljes körűen, mert az éjszakai viharban a berendezés külső elemei valószínűleg megsérültek. A műszaki szakembereknek meg kell vizsgálniuk az egész rendszert, így a helyreállítás több órát vesz igénybe. A vonatok ezen a szakaszon lassabban, óránként 40 kilométeres sebességgel haladhatnak, a vasúti átjáróknál pedig 15 kilométeres óránkénti sebesség megengedett, emiatt késnek a Budapest-Cegléd vasútvonalon közlekedő elővárosi, illetve az itt közlekedő szegedi és debreceni InterCity vonatok is. 

A torlódások és a nagyobb késések elkerülése érdekében arra is lehet számítani, hogy a helyi személyvonatok ideiglenesen kimaradnak a menetrendből. Így például két reggeli Albertirsa – Budapest-Nyugati viszonylatú vonat nem közlekedik, helyettük a zónázó vonatokat állítják meg, az utasok azokkal a vonatokkal utazhatnak – közölte a Mávinform. A MÁV arra kéri a gépkocsivezetőket, hogy a vasúti átjáróknál fokozottan figyeljenek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...