14.4 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Nyáresti magyar nóták

Az elmúlt évek sikerei alapján ez évben is megrendezésre kerül a szabadtéri nótaest, Nyáresti vigadalom címmel, 2014. július 26-án szombaton, 18 órai kezdettel, a Ceglédi Polgármesteri Hivatal hangulatos és gyönyörű belső díszudvarában. A program az idén is Cegléd Város Önkormányzata szervezésében megvalósuló rendezvény, mely évről-évre töretlen sikereket arat, több százan szórakoznak együtt július végén.

A magyar nótának óriási hagyománya van és bár ennek a műfajnak a lélekharangját már csak a „divatjamúltság” miatt is többször megkongatták, mégsem akar a magyar nótának vége szakadni. A nótaestet kezdeményezésével 11 éve az volt a célom, hogy Cegléden is megmaradjanak ezek a magyar kultúrtörténeti kincsek, ne vesszen ki ez a szép hagyomány. Közös kincsünk a nóta, a turizmusban is utat lel magának, hiszen a magyar nótázás Európában egyedi és különleges, épp oly csodálatra méltó, mint egy-egy régi, szép épület vagy népszokás. Reméljük sok érdeklődőt fog Ceglédre vonzani ez a rendezvény is, melyen keresztül megismerik a magyar nóta szépségét.

A július utolsó szombatján megrendezésre kerülő rendezvényen olyan neves énekesek lépnek fel, mint: Madarász Katalin, Farkas Rozika, Budai Beatrix, Fényes György, Tolnai András és Szigeti Ferenc. A magyar nóta esten fellépő énekesek előadását Szalai Antal és cigányzenekara kíséri. Ők az ország egyik leghíresebb cigányzenekara, gyakori szereplői a Magyar Televízió és rádió népzenei és cigányzenei műsorainak.

Ezt követően a jó hangulatról a Roulett együttes gondoskodik kivilágos virradtig. (Eső esetén a Kossuth Művelődési Központ színháztermében kerül megrendezésre a nótaest.)

Az est szervezői nagy szeretettel és tisztelettel várnak minden nótakedvelőt az ingyenes rendezvényre.

ifj. Károly Ferenc szervező 


– A Ceglédi Panoráma legfrissebb száma a címlapképre kattintva lapozható –

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...