32.8 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Látogatás a békevárosban

Európa több ezer éves története bővelkedik rövidebb-hosszabb ideig tartó háborúkban, amelyek némelyike több évtizedig is tartott. Ezeket az esetenként több nemzet részvételével zajló háborúkat békekötések zárták le. Portugáliából indult a kezdeményezés, hogy ezek a békevárosok – mert így nevezik magukat – szövetsége összekapcsolja azokat a városokat Európában, ahol jelentős, több ország közötti békeszerződés, konvenció köttetett. A mai Magyarországon egy ilyen város található: Vasvár, ahol 1664. augusztus 10-én békét kötött a Török és a Habsburg Birodalom. A történelemben ma már Vasvári békeként számon tartott esemény 350. évfordulóját ünnepelte Cegléd testvérvárosa. 

Nem sokkal a szentgotthárdi csata után, amely lezárta az1663-1664-es hadjáratot, került sor a békekötésre. Mivel a francia csapatok is részt vettek a török elleni háborúban, s nagy sikereket értek el, ez irigykedéssel töltötte el a Habsburgokat, akiknek mindez még presztízsveszteséget is jelentett. Erősen befolyásolta tettüket az is, hogy a magyar rendek támogatást kerestek XIV. Lajosnál és szövetségre léptek a francia-barát Rajnai Szövetséggel, melyet a Habsburgok németországi befolyásának csökkentésére hoztak létre. Valószínűleg az osztrákok tartottak attól, hogy mind a szövetség, mind Franciaország támogatni fogja Magyarországot egy esetleges függetlenségi törekvésében. Ezért törekedtek mihamarabb békét kötni a törökkel. A békével előnyösen zárult a törökök számára is a háború, akik most minden erejüket Velence ellen fordították és le is győztek 1669-re.

Az Európai Békevárosok 8. Találkozóján Vasváron 10 delegáció vett részt Bulgária, Horvátország, Hollandia, Németország, Lengyelország, Portugália, Szlovákia városaiból és Csehország megfigyelőként vett részt. 2012-ben Zadarban határozták el, hogy a Szövetség folytatja egy olyan „virtuális békeútvonal” kiépítését, amely elősegíti a kulturális turizmus fejlődését. A szervezet céljai közé tartozik, hogy elősegítse a kapcsolatokat és kezdeményezéseket a világ más régióival, különösen ott, ahol a háború véres valóság. A konferencia lezárásaként a küldöttségek békeüzeneteket helyeztek el a Béke Fájára, amelyre a ceglédi polgárok képviseletében az alábbi üzenetet helyeztem el: „A béke olyan érték, amelynek megőrzéséért nem kell tennünk semmit, elég, ha nem teszünk ellene.”

Hegedűs Ágota alpolgármester

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...