14.1 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Lélekmelengető gyerekhangok

– De két kecskeméti lányunk is van: Fehér Zorka és Kasztel Petra. – simogatja meg Tóth Dorina, a HangTÁRsulat énekesnője a mellette álló apróságok fejét.

– Hogy zajlik ez a tábor? – kíváncsiskodom tovább, talán csak azért, hogy húzzam az időt és hallgathassam még az énekszót.

– Nagyon egyszerűen, – veszi át a szót nevetve a tábor vezetője, Sági Jutka. – Reggel megérkeznek, kezükbe kaparintják a mikrofonokat és hazamenetelig énekelnek. Délben egy röpke ebéd szakítja meg a próbafolyamatot, de akkor sincs csönd, mert akkor is valaki mindig kihasználja, hogy éppen szabad a mikrofon.

– Nem fáradnak el? – csodálkozom.

– Mi igen, a gyerekek sokkal terhelhetőbbek. De aki mégis pihenni vágyna, annak rendelkezésére áll az udvar és a társasjátékok.

– Van ennek valami célja?

– Persze. Mindaz, ami nekik csak kellemes időtöltésnek, játéknak tűnik, komoly felkészülés. Közvetlenül a szeptember 5-én 16 óra 30-kor a színházban Ráncdalfesztivál címmel bemutatásra kerülő előadásra, közvetetten pedig megtapasztalják az éneklés, a csapatmunka örömeit, új barátságokat kötnek és nem utolsó sorban fejleszti az önértékelésüket, segít a nyitottságuk növelésében… és még órákig sorolhatnám, mi kell ahhoz, hogy több-kevesebb magabiztossággal kiálljanak mikrofonnal a kezükben a hatalmas színpadra. Aki nem próbálta, talán el sem tudja képzelni. – zárja le a beszélgetést, mert közben a gyerekek új ötleteit kell „gatyába rázni”.

Nézem még őket egy darabig, de mivel kezdenek gyűlni a szememben a meghatottság könnyei, (mint egyre gyakrabban mostanában, ha számomra kellemes élményekkel találkozom – állítólag pszichológushoz kéne fordulnom vele) így kifordulok az ajtón, dörzsölök egyet a szememen és elindulok a postára. 

Eh… kit érdekelnek a számlák… mást kell most elraktároznom az agyamban: Ráncdalfesztivál, szeptember 5. péntek, 16 óra 30 perc. (És ahogy magamat ismerem: egy táska papírzsepi.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...