13.9 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

Székely-magyar kosárkupa

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző csapata nyerte az idei MEB Kosárlabda Tornát. A sporteseményt idén negyedik alkalommal Cegléden rendezték meg azzal a céllal, hogy a magyarországi és az erdélyi fiatalok között népszerűsítsék a sportot, azon belül a kosárlabdát, de ugyanilyen fontos, hogy barátságok, kapcsolatok szövődjenek magyarok és magyarok között. 

Nyolc csapat mérkőzött meg idén a székely-magyar leány kosárlabda tornán a Ceglédi Török János Mezőgazdasági Szakközépiskola tornatermében. Kézdivásárhelyről és Budapestről kettő-kettő csapat érkezett, és jöttek Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról és Nagyszalontáról is. Ceglédet hagyományosan a Ceglédi Elefántkölykök szokták képviselni a tornán, ám idén, a lányok lengyelországi elfoglaltsága miatt a város csak rendezőként, vendéglátóként szerepelt a megmérettetésen. 

A székely-magyar leány kosárlabda torna egy magánkezdeményezés annak érdekében, hogy az erdélyi és a magyar iskolák diákjai közelebb kerüljenek egymáshoz a sporton keresztül – mondta el a szervező testnevelő tanár, Füle Győzőné. A gyülekező Nagyszalontán volt, a résztvevők természetesen nemcsak egymással, de az erdélyi várossal is megismerkedhettek. A második napon, szeptember 19-én érkeztek Ceglédre a versenyzők. A mérkőzések mellett jutott idő éjszakai fürdőzésre, a Dobmúzeum, a Kossuth Múzeum, és a  gimnázium megtekintésére is.  A döntő mérkőzéseket vasárnap játszották, az aranyérmet a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző csapata vitte el, a MEB-33 Vándorkupa így hozzájuk került a tavalyi győztes budapesti Toldy Ferenc Gimnázium csapatától. Második a Református Kollégium csapata lett szintén Kézdivásárhelyről, a harmadik helyet pedig az Újbudai József Attila Gimnázium szerezte meg idén. 

Az utóbbi időben Cegléden lendületet kapott a sportélet, megújult a városi uszoda, műfüves sportpályák épültek, hamarosan új lelátót kap a futballpálya és elkészül a judo csarnok is. Ezek a létesítmények a mindennapos testnevelésóráknak is helyet biztosíthatnak majd. A sportegyesületek támogatására legutóbbi ülésén 65 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület az idei és a jövő évre.

FOTÓK az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...