13.9 C
Cegléd
2025. május 8. csütörtök
spot_img

Erdélyi pillanatok

Tamasi Tamás leveléből megtudtuk: a fotóművész a 81. életévében jár és ebből a szép korból 65 évet töltött a fényképezés bűvöletében, s már kisgyermekként is édesapja aradi fényképészetében a háromlábú állványok között játszott, figyelte a fekete kendőt, ami alá exponálásakor bebújt. Kisgyerek korában a család átköltözött Kolozsvárra, innentől kezdve egyenes út vezetett a fiatalember számára a fényképezéshez, aki ’55-től egyetemi fotólaboratóriumban dolgozott, ’62-től a Kolozsvári Magyar Néprajzi Múzeum fényképésze lett és sok illusztrációt készített Kós Károly műveihez. 1970 és 1973 között a Bukarest TV tudósítója, 1980 és 1990 között pedig a Kolozsvári Állami Színház fotósa. 

„Szabó Tamás fotóiból egy általa kialakított világ rajzolódott elénk. A természetet olyannak örökítette meg, amilyennek ő látja. Sok dokumentumfelvételt, riportképet készített, katalógusokat illusztrált. Könyvek, naptárak, könyvborítók, képeslapok, poszterek, plakátok kerültek ki keze alól. Képein az ember ezer arca; humor, szatíra, öröm, bánat, bosszú, féltékenység és harmónia sugárzik.” – ismertették a fotógráfus művészetét.

Aki kíváncsi erre a harmóniára, az egy hónapig megtekintheti azt a gimnázium dísztermében.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...

Ceglédi baglyok a Nemzeti Múzeumban

„Drága tollas gyerekeim egy időre beköltöznek a Nemzeti Múzeumba....

Csík Ferenc-díjas Lőrincz Tamás

Május 6-án, a magyar sport 150. évfordulóján, a Magyar...

Első díj az abonyi fotósnak

Polyák Attila nyerte a Magyar Sajtófotó pályázat első díját...

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...