0.6 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

Két év után rendőrkézen

A ceglédi rendőrök a nyomozás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves és 30 éves férfiakat, valamint a megbízást adó 35 éves nőt és a sértettet szállító 38 éves román állampolgárságú férfit. A tettesek felkutatása céljából végrehajtott nyomozati cselekmények azonban nem vezettek eredményre, ezért a nő és három társa ellen nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a Ceglédi Járásbíróság. Az elfogatóparancs alapján a romániai hatóságok a 28 éves és a 30 éves férfiakat elfogták és 2014. október 16-án a Ceglédi Rendőrkapitányság részére átadták, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2014. október 17-én mindkét férfit előzetes letartóztatásba helyezte.

A 35 éves megbízót 2014. szeptemberében olasz hatóságok találták meg és fogták el. A nő Olaszországból történő kiadatása folyamatban van. A gyanúsítottak negyedik társát továbbra is keresik a rendőrök. A gyanúsítottak ellen a további eljárást – fogvatartásuk mellett – a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...