6.5 C
Cegléd
2025. november 10. hétfő
spot_img

Dózsa Györgyre emlékeztek

Dózsa Györgyre és az 500 éve lezajlott 1514-es parasztháborúra emlékeztek november 25-én délután a Kossuth Múzeum és a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium közös rendezvényén.

A megjelenteket Hegedűs Ágota, a város alpolgármestere köszöntötte az évforduló alkalmából, és arról is tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a Kossuth téren álló Dózsa-szoborra névtáblát helyezett el az önkormányzat. Somogyi József alkotása immár azonosítható a nem ceglédi látogatók számára is.

C. Tóth Norbert történész Dózsa György tetteit ismertette az előadásában. A fordulatos életrajz és a hiányos, olykor ellentmondásos források tükrében a keresztesek háborúja is új megvilágításba került. A ceglédi származású történész érdekes és ritkán hallható részleteket mondott ez az 1514. esztendő eseményeiről és szereplőiről.

Reznák Erzsébet múzeumigazgató a Dózsa-kultusz ceglédi történetéről beszélt. A „ceglédi beszédről”, az itteni Dózsa-emlékhelyekről, a parasztvezér nevét viselő intézményekről. Az előadásban szó esett a 20. század közepén életre kelő, Dózsához kötődő megemlékezésekről, a már megszűnt és a továbbélő hagyományokról, melyek régóta a ceglédi helytörténet jellegzetes elemei közé tartoznak.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...

Megosztja a várost a McDonald’s érkezése

Ma derült ki, december 3-án megnyitja kapuit a ceglédi...

Tragédia egy ceglédi nevelőszülői családban

Szomorú hír rázta meg a hazai közvéleményt a múlt...

Bővül az Ipari Park Cegléden

Több mint 314 millió forint vissza nem térítendő európai...