21 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

A Szeretet ebédje

Az Optima Gumiszervíz támogatásával szervez jótékonysági ételosztást rászorulók részére egy húszéves fiatalember, Farkas Zsolt december 7-én 12 órától a Szabadság téren. A Kisméhecske Kifőzde által – szintén társadalmi munkában – elkészített pörkölt, kenyér és savanyúság várja majd vasárnap a Cegléd Város Öönkormányzata által biztosított melegedő sátorban a rászorulókat. A mozgásukban korlátozott rászorulóknak pedig a Mazda Zakar által felajánlott autóval viszik házhoz a meleg ételt a lelkes szervezők.

– Én nem kábítószerezek, iszok, dohányzok, egyszóval nincs káros szenvedélyem, viszont “kedvem támadt” karácsony előtt segíteni a rászorulókon. A környezetemben is sok olyan ember van, aki dolgozik becsületesen, de az adóssságok miatt nem tud enni adni a családjának. Legalább így az ünnepek idején ők is hadd fogyasszanak el egy tál pörköltet. – számolt be kezdeményezésének okáról a szervező. – A Szeretet ebédjére örömmel várjuk a gyermekjóléti központtal együttműködő rászoruló családokat, a hajléktalanszálló lakóit, mozgáskorlátozottakat és már hátrányos helyzetűeket, tehát a valóban rászoruló embereket. Akik pedig mozgásukban olyan mértékben korlátozottak, hogy nem tudnak eljönni, azoknak kiszállítjuk az ételt. Szeretettel várjuk december 7-én azokat is, aki egy tányér süteménnyel, jó szóval hozzá tudnak járulni a rászorulók megvendégeléséhez. Örömmel fogadunk adományokat (ruha és tartós élelmiszer) is, amelyeket eljuttatunk a rászoruló családoknak.


Bővebb információ: Farkas Zsolt (Tel.: 30-834-0079)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...