3.9 C
Cegléd
2025. december 24. szerda
spot_img

Hétköznap is vár a Ceglédi Advent

hétvégén, november 28-ától megkezdődtek az adventi programok Cegléden is. A szemerkélő eső ellenére több százan látogattak ki a nyitott jégpályára, Szulák Andrea koncertjére, a kézműves játszóházba (a Délibáb épületébe) és persze a vásárra.

– A hétvége várva várt koncertje Szulák Andrea ünnepi műsora volt, melyre szépszámú közönség gyűlt össze a téren. Andrea nagyon szereti Ceglédet, többször lépett már fel nálunk, sőt még kiállítása is volt a városban. A szervezőktől egy Ceglédi Advent 2014. feliratú üvegbögrét is kapott, melynek nagyon örült, fel is vitte magával a színpadra. Többek között Cserháti Zsuzsa és Máté Péter dalokkal, örökzöld karácsonyi dalokkal örvendeztette meg a szemerkélő esőben is kitartó rajongóit. A másik vitathatatlan közönség kedvenc a jégpálya mellett a kézműves foglalkozások voltak, ahol  ezen a hétvégén Mikulás és hóemberes függő díszt és textil szaloncukrot készíthettek a gyerekek.

Igazi zenei csemege volt a közönség között játszó Mágustones vonulós zenekar, akik különféle zenei stílusokat ötvözve adtak bohém koncertet, csíkszeredai vendégeink nagy örömére – nyilatkozta lapunknak Détári-Lukács Ágnes rendezvényszervező. – A Jászolkiállítás a Városházán és a Csíkszeredai Líceum kiállítása a gimnáziumban sok érdeklődőt vonzott. Az első gyertyát a város adventi koszorúján a Református Általános Iskola diákjainak műsorával Nagytiszteletű Bereczky Örs Cegléd-Felszegi református lelkipásztor gyújtotta meg.

December első hetének hétköznapjain sem lesz üres a Szabadság tér. Délelőtt az általános iskolák diákjai korcsolyázhatnak, délutánonként pedig 16 órától nyitnak a faházak és a vásárosok. A hét végén, december 6-án 15.00 órától karácsonyfa díszítő verseny veszi kezdetét 16.00-tól pedig templomtoronyból érkezik a Mikulás majd gazdag gyermekeknek szóló programkínálattal vár a Ceglédi Advent. December 7-e Ez az a nap! Adománygyűjtő nap várja az érdeklődőket, tombola vásárlással a ceglédi hajléktalan szállót támogathatják.

FOTÓK az eseményekről Farkas Zsolttól itt…

A Ceglédi Advent részletes programja…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...