20.6 C
Cegléd
2025. szeptember 10. szerda
spot_img

Az Örkényi út igazából nem kátyúzható

A Vett út a Magyar Állam tulajdonában van és a Magyar Közút Zrt. kezeli. A kátyúzást a Magyar Közút végzi saját embereivel, az önkormányzatnak semmi köze hozzá.

A kerékpárutaknál beépített  öntöttaszfalt burkolat sok helyen elöregedett, kitöredezett, tönkrement. Ehhez nagyban hozzájárult a szabálytalanul rajtuk közlekedő gépjárművek, a csapadékvíz nem megfelelő elvezetése. Az öntöttaszfalt helyett most már a tartósabb hengerelt aszfalt beépítését írtuk elő. A hengerelt aszfalt beépítésnél a tökéletesen sík felület azonban csak finiser használatával érhető el. Finiser használata azonban jelentősen megdrágítaná a kerékpárutak felújítását, sőt szűkebb helyeken nem is lenne használható. Az aszfalt bedolgozása így kézi erővel történik. 

Az aszfaltot be lehet dolgozni fagypont  alatti hőmérsékleten, csak a megfelelő aszfalt hőmérsékletet kell biztosítani. Megdermedt aszfalt már nem dolgozható be. A Béke téri konkrét esetre nem emlékszem, de elképzelhető olyan sürgős kátyúzási munka, amit a balesetveszélyessége okán el kell végeztetnünk.

Az Alszegi úti kerékpárút Lövész utcai kereszteződésében kialakult vízállásról nincs tudomásunk, ennek tényét a közeljövőben kivizsgáljuk. Azonban lakossági bejelentések alapján tartott helyszíni szemle során a Vadász utcai kereszteződésben tapasztaltunk vízállást, melyet két víznyelő akna beépítésével a tavalyi év folyamán megszüntettünk.

A kivitelezés közbeni folyamatos ellenőrzésre sajnos nincs kapacitása a hivatalnak, mivel a feladatkörébe tartoznak még a csapadékvíz elvezetési munkák, szennyvízcsatorna építés, az intézmények felújításai és más projektek ellenőrzése, koordinálása. A kátyúzási technológia ellenőrzése folyamatos helyszíni munkát igényelne. Az ellenőrzés a kátyúk elszámolásakor benyújtott, felmérési naplóban szereplő mennyiségek helyszínen történő utóellenőrzését jelenti. 

Sajnos, az utak minősége valóban leromlott, igyekszünk az elkövetkező időszakban ezekre problémákra fokozottabb figyelmet és pénzügyi erőforrást fordítani.

A csatornázás korábbi ütemei során megbontott, majd helyreállított aszfaltburkolatokat illetően arról tájékoztatom, hogy a kivitelező  felé érvényesíthető jótállási garancia ideje már lejárt. Az önkormányzat elkülönített pénzeszközzel rendelkezik az útkarbantartási feladatokra vonatkozólag. Ebből a keretösszegből gazdálkodhat a város, és az anyagi lehetőségekhez képest igyekszik megszüntetni a balesetveszélyes úthibákat. A lakosságtól beérkező ilyen jellegű írásbeli jelzésekre az illetékes kollégák reagálnak, szükség esetén helyszíni bejárással győződnek meg a problémákról. A Bercsényi és Szolnoki úttal kapcsolatban kérjük, jelentse be írásban vagy telefonon a balesetveszélyes, kijavításra szorult útszakaszokat konkrét helyszíni megjelöléssel a beazonosíthatóság végett.

Az utak karbantartását végző cég és többek között a jelenlegi csatornázási munkákat végző kivitelező kiválasztása is közbeszerzési eljárás alapján történik, megfelelő referenciák figyelembevételével. A határozott időre szóló megállapodások alapján (amelyek megtekinthetőek a www.cegled.hu weboldalon a közérdekű adatok között) az út karbantartási és vízrendezéssel kapcsolatos feladatokat kizárólag a szerződésben szereplő vállalkozóval végeztetheti el az önkormányzat. A megrendelt és elvégzett munkálatokat műszaki ellenőr felügyeli, és az önkormányzat csak megfelelő minőségben veszi át azokat.

A Kossuth tér közlekedési rendjének megváltoztatása forgalomtechnikai megfontolások miatt történt. Egyik fő cél volt a városközpont csomópontjainak tehermentesítése. A Kossuth-tér körül hét zebra található, amely biztosítja a szabályosan átkelni szándékozó gyalogosok részére a közlekedést. Újabb zebrák felfestését nem látjuk indokoltnak.

Kótabé Tamás területfejlesztési referens

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...

Győzelemmel kezdett a Cegléd Dabason

A Ceglédi KK SE felnőtt csapata Dabason játszotta őszi...

Fark Zalán Európa-bajnok lett Dániában!

Történelmi sikert ért el a ceglédi Hege Sport Egyesület...

Autós üldözés Cegléd belvárosában

Igazi autós üldözés szemtanúi voltak többen szombaton délután Cegléden,...