11.1 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Ördöngölők vagy ördögök?

A Magyar Látványtánc Szövetség november 22-én tartotta őszi bajnoki fordulóját, amelyre iskolánk – a Patkós Irma Művészeti Szakközépiskola – is benevezte néptáncosait, annál is inkább, mert a Bajnokok Gálájára, amelyet a Duna Televízió is rögzített, maga a Szövetség hívta meg Európa Bajnok együttesünket.

A verseny és a gálaműsor felvétele egy helyszínen volt, ezért úgy gondoltuk, hogy ha már ott vagyunk, akkor újból megmérettetjük magunkat. Bíztunk a jó eredményben, titkon az első helyben is reménykedtünk, olyan magas pontszámra azonban nem számítottunk, amilyennel a zsűri újabb arany minősítéssel, ismét első helyre rangsorolta produkciónkat. 

„Hát, nem gondoltam volna, hogy Cegléden ilyen jó táncosok vannak” – mondta az eredményhirdetés után az egyik rivális csoport koreográfusa, amikor gratulálni odalépett hozzánk kísérőkhöz. Mi udvariasan megköszöntük a kedves szavakat és biztosítottuk arról, hogy jövőre még több ceglédi csoportban gyönyörködhet majd. Ennek láthatóan annyira nem örült! Az egész napos verseny, a várakozás, a sok üresjárat megviselte a fiúkat, de szerencsére mire a tévéfelvételre került a sor, összeszedték magukat!

Mint ördög a parázson, legényeink úgy ropták a táncot az esti gálaműsorban, felszabadultan, a közönség ütemes tapsának kíséretében! Végre a maguk örömére táncoltak, ahogy azt eleink is tehették évszázadokon át! Majláth Árpád, Jámbrik Máté, Nagy Zoltán, Tóth Krisztián, Fogl Kristóf méltó utódként viszik tovább a magyar néptánc legnemesebb hagyományait! Köszönjük!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...