12.2 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Karácsonyi ünnepség Abonyban

2014.december 10-én tizenegyedik alkalommal tartotta hagyományos karácsonyi műsorát a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Idősek Klubja Abonyban, melyre meghívták Takáts Lászlót, városunk polgármesterét is.

Videó vetítéssel, a helyi gimnazisták előadásával és énekléssel ünnepelték meg méltó módon a karácsonyt és az adventi felkészülés időszakát az Idősek Klubjában, Abonyban. Takáts László köszöntötte a megjelenteket, akiknek elmondta: örül, hogy részt vehet a karácsonyi rendezvényen. „Örülök, mert Önök mindannyian rácáfolnak arra az állításra, hogy nem lehet aktív az időskor. Minden nappal bizonyítják ennek az ellenkezőjét és azt, hogy igenis lehetnek értékesek és teljesek a hétköznapok akkor is, ha az ember már nyugdíjba vonult, ha a napokat nem a munka tölti ki.” – fogalmazott a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke. Mint mondta, Cegléd Város Önkormányzata az idősek és az intézmény mellett áll és feladatuk is, hogy segítsék az időseket, akiktől sokat tanulhattunk, akik ugyan egy kicsit a múltat jelentik, de nélkülük nem lenne jelen és jövő sem. 

„A város mellett az ország vezetése is kiemelt figyelmet szentel az időseknek. Túl azon, hogy az alaptörvény is rendelkezik a szülők segítéséről, az érettségi előtt álló fiataloknak is kötelező önkéntes munkát végezniük, s ennek egyik formája lehet az, hogy eljönnek ide Önök közé dolgozni és tanulni. Egy idős embertől legalább annyit tanulhat egy fiatal, mint az iskolapadban és ez az a tudás, amire mindannyiunknak szüksége van. Az idősek nem tehertételt jelentenek a társadalomnak, hanem erőforrást. Kérem Önöket, hogy a felhalmozott tudásukat adják át nekünk és a nálunk is fiatalabbaknak, hiszen ez egy igazi kincs.” – hangzott el az ünnepségen.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...