35 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Az újabb bravúr nem sikerült

A miskolci bravúr után a címvédő PINKK-et fogadta a Cegléd. A pécsiek szinte végig vezetve arattak magabiztos győzelmet. A harmadik etap végén már 18 pont volt a csapatok között. A CEKK a záró szakaszban még 5 pontra felzárkózott, de fordítani nem tudott. Pécsi oldalon Ashley Key 24 pontot szerzett.

A CEKK – továbbra is Hadzovic nélkül – 7-7-ig tartotta a lépést. Ezt követően a pécsieknél Faulkner, Gémes-Sarok és Key villant. Az első szakasz hajrájára stabilizálta 6 pontos előnyét a PINKK, de Kobolák és Gorjanácz még 19-16-ra felhozta a hazaiakat. A második negyed elején a pécsiek fiatal tehetsége Nagy Dorottya villant, a triplája után már 28-20 állt az eredményjelzőn.

Folytatódott a hullámvasút, Skoric és Gorjanácz még 28-24-re felhozta a CEKK-et és ekkor Szentendrei Áron időt is kért. A PINKK rendezte a sorait, 11-0-s futással reagáltak a felzárkózási kísérletre. Ami szerdán sikerült Cziczás László csapatának, hogy a lélektani 10 pontnál jobban nem engedte el esélyesebb riválisát, az a PINKK ellen nem jött össze. A félidőben már 41-28-as pécsi előnyről árulkodott az eredményjelző.

A harmadik szakasz első felében 12-16 pont között mozgott a különbség. A folytatásban pécsi oldalon Őri két hármasa is utat talált a gyűrűbe, majd Key büntetői után 59-39-re vezetett a címvédő. A pécsiek a záró szakasznak 18 pontos előnnyel vágtak ki. Ekkor a Miskolcon remeklő Skoric és Kobolák vezérletével egy utolsó nagy hajrát indított a CEKK. Szentendrei Áron időkérése ellenére 63-54-nél hosszú idő után egyszámjegyű volt a különbség.

A PINKK közel 5 perces kosárcsendje alatt végül egészen 63-58-ra kapaszkodott fel a Cegléd. Ekkor azonban Key és Faulkner ismét megvillant, majd Nagy Dorottya hárompontosa eldöntötte a győztes kilétét. A negyedik negyed rövidzárlatát leszámítva a PINKK kézben tartotta az irányítást és két kiemelkedő képességű légiósának köszönhetően begyűjtötte a győzelmet.

Eredmény: Ceglédi EKK – PINKK-Pécsi 424 64-75 (16-21, 12-20, 15-22, 21-12)

FOTÓK a mérkőzésről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...