11.1 C
Cegléd
2026. május 18. hétfő
spot_img

Demonstráció lesz a 4-es úton

Bejelentett demonstráció miatt kell a forgalom lassulására számítani 2015. január 16-án 16 óra és 18 óra közötti időszakban a 4. számú főúton és a 400. számú úton. A demonstrációban részt vevő járművek a 4. számú főút és 400. számú út forgalmi sávjainak egy részét foglalják majd el. Az érintett útszakaszon félpályás útlezárásra kell számítani, ezért a járművezetők az alábbi szakaszokon hosszabb menetidővel számolhatnak.

1., A 4. számú elkerülő főútvonal Monor felé vezető oldalán a 19500-as méterszelvénytől kb. 1 kilométeres szakaszon. A 4. számú főúton esetlegesen kialakuló torlódást a Budapest irányából érkezők a 400. számú út – Új Ecseri út – M0 útszakaszon kerülhetik ki és térhetnek vissza a 4. számú elkerülő főútvonalra. 

2., A 400. számú úton, Vecsés lakott területén belül a Fő út 232. szám előtti szakasztól Monor irányába 1 kilométeres szakaszon. Torlódás kialakulása esetén a 400. számú úton közlekedők a Vecsés, Nimród u. – Károly u. – Attila u. útvonalon keresztül tudnak visszatérni a 400-as számú útra, kikerülve a demonstrációval érintett útszakaszt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a járművezetők türelmét és megértését kéri. (A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...

Kisiklott egy KISS motorvonat

Csütörtök hajnalban kisiklott egy emeletes KISS motorvonat a budapesti...

A „Ceglédi Református Nagytemplomtól New Yorkig”

Május 9-én került sor immáron a negyedik alkalommal, hogy...

Négy érem az országos bajnokságról

Szombaton rendezték meg Dunakeszin az U13-as kötöttfogású országos bajnokságot,...