25.6 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Rajmi köszöni, jól van!

A ceglédi kézilabda szeretők egyik nagy kedvencét Pocsai Rajmundot februàr 10-én műtötte meg Dr. Béres György, Tatán a Sport Kastély Klinikán. A műtét jól sikerült, már a mankót is eldobta és sokkal jobban érzi magát, mint az előző beavatkozás után. Merthogy nem ez volt az első az elmúlt időszakban…

Korábban – pár hónappal ezelőtt – elszakadt az elülső keresztszalagja, ami élete első komolyabb sérülése volt. Sokat ki kellett hagynia, de visszatérhetett a pályára. 100%-os játékosként lépett újra a szurkolók elé. Nagyon csekély az esély (0,3%), hogy valakinek ezután még egyszer ugyanígy elszakadhat a térde. Ő sajnos ebbe beleesett. Ugyanaz a tortúra vár rá, mint korábban. A következő szezon kezdésekor lesz 8 hónapos műtött, elvileg akkor már pályára léphet! Júliusban megkezdheti az alapozást és ha az orvosok rábólintanak, akkor a szezonrajtra ismét teljes értékű játékos lesz.

A műtét tehát sikeres volt. Már 45 fokban hajlik a lába és napi szinten gyógytornát végez. Egyelőre még csak szurkolóként bízik a csapat sikereiben és lélekben a társakkal lesz a rájátszásban is!

Hozzá hasonlóan mi is várjuk, hogy pályára lépjen újra! Hajrá Rajmi, hajrá Cegléd!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...