12.1 C
Cegléd
2025. május 10. szombat
spot_img

Konzultáció kezdődik börtönügyben

A Belügyminisztérium bizonyos érintett régiók, illetve járások polgármesterei – köztük Cegléd – részére írásos megkeresést és felhívást juttatott el. A felhívás célja egy működését várhatóan 2018-2019-ben megkezdő, 500 fogvatartott elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási objektum létrehozására irányuló beruházáshoz alkalmas helyszín kiválasztása. A helyszín kiválasztása több szempont szerinti versenyeztetéssel történik, amellyel kapcsolatban az önkormányzatok felajánlásokat tehetnek.

Feltétlenül mérlegelendő, hogy az objektum helyben 250 fős – vásárlóerőt is jelentő – munkahelyteremtéssel járna, amelyhez társul a helyi beszállítókkal történő szerződés lehetősége is. Az üggyel kapcsolatos önkormányzati álláspont kialakítása Cegléd részéről azonban felelősségteljes döntéselőkészítést kíván meg. Ennek eredményeként kezdheti meg a polgármester a tájékozódó tárgyalásokat a potenciális projekt érintettjeivel. A tapasztalatokról és lehetőségekről a városvezetés egy összefoglaló jelentésben ad számot, amelynek mentén a képviselő-testület adott esetben végleges döntését meghozhatja az ügyben.

A felhívásban a felajánlott ingatlan alkalmassági kritériumai között szerepel, hogy területi fekvés szerint Dél-dunántúli, Dél-Alföldi, Észak-alföldi, Észak-magyarországi valamint Közép-magyarországi régión belül dabasi, ceglédi, nagykátai, aszódi kistérségben legyen. Megemlítik még, hogy csak 100 %-ban önkormányzati tulajdonú épületet, építményt nem tartalmazó minimum 4 ha területű, közművesített építési területet keresnek, valamint olyan helyet, ahol a helyi szabályozás alapján engedélyezhető legyen az adott funkció elhelyezése, továbbá a terület ne legyen műemlék vagy helyi védelem alatt álló. A felhívásban előnyt jelent, ha a felajánló közreműködést illetve hozzájárulást vállal az objektum kialakításában és működtetésében. Szintén előnynek számít, ha a terület az ország bármely részéről könnyen elérhető, vagy adott esetben autópálya vagy főút közelében fekszik. A kiválasztott területet a pályázaton nyertes önkormányzatnak térítésmentesen kell átadnia a magyar államnak. A tárca pályázati felhívása szerint a börtön építését 2017-ben kezdenék, működése 2018-2019-ben kezdődne.


SZAVAZZON! A Belügyminisztérium börtön létrehozására keres helyszínt és a feltételeknek városunk is megfelelne. Ön szerint jó ötlet, hogy börtön épüljön Cegléden? ITT SZAVAZHAT…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...