10.1 C
Cegléd
2026. október 18. vasárnap
spot_img

Éneklő Osztályok Versenye – 40. alkalommal

Negyvenedik alkalommal rendezte meg a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium az Éneklő Osztályok Versenyét. A jelenlegi tantestületből 30-an vannak, akik már diákként is résztvevői voltak a korábbi versenyeknek.

Ezen a napon nem a megszokott rendben folyik a tanítás, hanem a diákság levonul a tornaterembe, és meghallgatják egymás műsorát. Kivétel nélkül mindegyik osztály fellép az ötödikesektől kezdve a végzős osztályokig. A verseny kezdete előtt kisorsolják évfolyamonként a sorrendet. Minden osztály előad egy népdalcsokrot, egy többszólamú művet, majd zárásként egy számukra kedves modern darabot.

Mint minden évben, most is közös énekléssel indult a nap. Ez a rendvény már országos hírnévre tett szert, a zsűri elnöke évek óta a magyar komolyzenei élet egy-egy jeles képviselője. A jubileumi alkalomból dr. Mindszenty Zsuzsanna egyetemi docens, Liszt-díjas karnagy, a Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnöke vállalta ezt a feladatot. A nap meglepetéseként a tantestület is előadta saját műsorát, aminek záró száma „stílusosan” nem lehetett más, mint Verdi Nabucco című operájából a Rabszolgák kórusa.

Fotók az eseményről Petneházi Gergőtől itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...