Nyáron az eperfák alatti aranyhomokon a lehullott édes epret kézzel szedegették vödrökbe. Gyomot, gazt nem tűrtek meg a szorgos, gondos gazdák. A kádakban előkészített „cefréből” akkor a közelben lévő pálinkafőzdékben csorgatták a gyógyszer minőségű eperpálinkát. (Több főzde is működött: Gábor-, Orosz-, Pintér-, Kósa Szeszfőzde.) Ősszel, a szüret ideje valóságos népünnepély volt és nem fesztivál. Családok, rokonok, barátok szedték a szőlőt. Téglából rakott katlanon, üstben rotyogott a finom birkapörkölt. Illata bejárta a környéket. Ebéd idejére készen voltak a munkával. A délután játékkal, viccelődéssel, szórakozással telt el. Néha előkerült egy-egy kis muzsikás banda is. Bejárták a dűlőket, sorra vették a kis családi társaságokat. Mindenütt szívesen fogadták őket.
Az Örkényi út közelében sorakoztak a tanyák. Néhány holdnyi kis földterületen gazdálkodtak a földműves családok. Így mondták: a „rétek”-ben. A rétből tették termőfölddé a területet. Ez akkor foglalkozás volt. Földműves foglalkozás…
Másik ilyen termő földterület a Nyomások nevet kapta, a középkori nyomásos gazdálkodás emlékezetére. Itt is sok-sok kis tanyán éldegéltek, dolgoztak és megéltek az emberek, a föld meghálálta munkájukat. Mintha ma nem így lenne. Ezért jut eszembe sokszor, Ugyerra gondolva, Devecseri Gábor Bikasiratójának néhány sora: „Megszülettünk hirtelen, / egyikünk sem kérte. / Kérve kérünk szép jelen: / meg ne büntess érte.”
(Az emlékidéző pályakezdő Jansik Katalin volt.)
Lejegyezte: SzférA
(Fotó: Elhagyott tanya az Örkényi úton)
