20.4 C
Cegléd
2026. augusztus 15. szombat
spot_img

Óriási csatában egyenlített a CEKK

 
A női kosárlabda NB I rájátszásának 7. helyért vívott csatájában az első mérkőzésen hazai pályán az Atomerőmű tudott nyerni, így a CEKK-nek szombaton mindenképpen győznie kellett a második összecsapáson Cegléden hogy a mindent eldöntő harmadik találkozóra is sor kerüljön. Izgalmas és szoros mérkőzésre számított a Gál József Sportcsarnokba kilátogató mintegy 250 néző és ahogy egy rangadóhoz illik a két szurkoló tábornak köszönhetően remek hangulatban zajlott a mérkőzés. Talán a tét miatt, de a mai találkozón rengeteg hibával dobott mindkét csapat. A kemény védekezésnek köszönhetően az első félidőben már 36 büntetőt dobtak a felek, amiből a Cegléd jött ki jobban és gyakorlatilag ennek köszönhetik, hogy hét ponttal vezettek a nagyszünetben. Az utolsó játékrészre védekezést váltottak a vendégek és két perccel a vége előtt feljöttek 66-65-re. Az izgalmas végjátékot csak fokozta, hogy 29 másodperccel a végső dudaszó előtt Mansare ellen szándékos sportszerűtlenséget fújtak a játékvezetők, mire Magyar Gergely videós ellenőrzést kért. A sporik 5 perc videózás után módosították az ítéletüket, így két büntető után a Szekszárd támadhatott, de már nem tudták megfordítani az eredményt. Hazai pályán nyert a CEKK, így április 15-én újabb összecsapásra kerül sor Szekszárdon. 

CEGLÉDI EKK – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD  72 – 69 (23-20, 17-13, 20-15, 12-21 )

(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...