14.4 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Ceglédi értékek kerestetnek

Cegléden zárult a megyei értéktár konferencia-sorozat. A rendezvényen részt vett V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.
Az államtitkár előadásában kifejtette, hogy főként azokat a településeket szeretnék értékeik feltárására bíztatni és ösztönözni, ahol még nincsenek helyi értéktárak. A Pest megyei brand kialakításához is fontos lépés, hogy tisztában legyünk azzal, mit tartanak fontosnak, értéknek a településeink.

A megyei értéktárban 35 érték található, és folyamatosan érkeznek a felterjesztések – mondta előadásában Török István, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke. Kiemelte a civil szervezetek fontosságát, akik ismerik a települési értékeke,t és azok összegyűjtésével a közösségi identitást is erősítik.
– Kultúrkincseink összegyűjtésével gazdagabbak lesznek a települések is. A helyi értékeknek közösséget erősítő, értékteremtő szerepe van, illetve gasztronómiai és turisztikai témák esetében pedig gazdasági potenciál is rejlik benne. – tette hozzá az elnök.
Ceglédi értéktár még nem létezik, de feladattal megbízott ceglédi bizottság tagjai összefoglalták javaslataikat. Sok más mellett helyet kapott a listán a ceglédi kanna, a Református Nagytemplom, a ceglédi kajszi és még számos olyan érték, aminek megőrzése fontos feladat.

A témáról bővebben: http://www.pestmegye.hu/pest-megye-ertektar
(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...