-3.9 C
Cegléd
2026. január 14. szerda
spot_img

Cegléd Barátainak Köre találkozója

Május 9-én közgyűlést tartott Cegléd Barátainak Köre. A civil szervezet tagjai olyan ceglédiek és Ceglédről elszármazottak, akiknek fontos városuk jövője, valamint a helység hagyományainak ápolása és életben tartása. Ez idáig évente egyszer, szeptemberben a Kossuth Toborzó Ünnepségéhez kapcsolódva tartották meg a találkozót, de Markovics Ferenc, a szervezet elnöke szorgalmazta, hogy legyen még egy nap az esztendőben, amikor összegyűlhetnek.

Markovics Ferenc lapunknak elmondta, hogy reggel a nemrég felújított Cegléd Városi Sportuszoda előtt gyülekeztek a tagok, ahol megkoszorúzták Dr. Kádár Antal emléktábláját, így emlékeztek meg a város egykori Főmérnökéről. További útjuk a Kossuth Múzeumba vezetett, ahol Reznák Erzsébet, a múzeum igazgatónője tájékoztatást adott a jelenlegi állapotokról és a jövőbeni tervekről. Ebéd előtt, pedig csodálatos orgonajátékot hallgattak meg a Ceglédi Evangélikus templomban. Az esti Dobos – és Ütős Gálára Kármán Sándortól – aki szintén tagja a Cegléd Barátainak Körének – ingyen jegyeket kapott a társaság. Igen szép számmal, közel negyvenen gyűltek össze ezen a napon. A visszajelzések alapján mindenki elégedetten zárta ezt a tartalmas, programokban gazdag napot.

(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...