2.1 C
Cegléd
2026. április 9. csütörtök
spot_img

Gimnazisták Székelyföldön

Ezek után májusban mi látogattunk el hozzájuk, s a közel 14 órás út ellenére egyértelműen állíthatom, hogy megérte az utazás: újra találkozhattunk a 2 hónapja látott diákokkal, családjaik részéről kedves fogadtatásban részesültünk; számos erdélyi látványosságot mutattak meg nekünk, többek között Tamási Áron szülőházát, Orbán Balázs sírját, a csíksomlyói kegytemplomot, a gyimesbükki Rákóczi-várat, Marosvásárhely és Nagyvárad belvárosát. Természetesen túrázásból sem volt hiány: eljutottunk a Madarasi Hargitára, s a csíksomlyói búcsú helyszínén is barangoltunk. A kimerítő délelőttök után az erdélyi diákok általuk főzött vacsorával kedveskedtek nekünk, ugyanis az utolsó 2 éjszakát a 2 osztály közösen töltötte el a Zetevár Panzióban Zeteváralján, ahol a kényelmes szobák mellett focipálya, dézsafürdő várt bennünket, s a záróestén a panzió területén még énekléssel egybekötött tábortüzet is biztosítottak számunkra. A Határtalanul pályázati program által támogatott Erdélyben töltött 4 nap alatt felejthetetlen élményekkel gazdagodott osztályunk, melyért köszönetünket fejezzük ki a megismert erdélyi osztálynak és „oszijuknak”; továbbá hálával tartozunk Pintér Helga osztályfőnökünknek a sok fáradozásért és azoknak, akik velünk tartottak: Nagy Irén tanárnőnek, Tábori László tanár úrnak, Pintér István tanár úrnak.
 
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...