16 C
Cegléd
2025. október 25. szombat
spot_img

Szépkorúak a Gubody-parkban

A korban előrehaladottabb sportolni vágyókat várják az ország minden részéről június 10-én Cegléden a Szépkorúak Testébresztő Fesztiváljára. A rendezvény ingyenes, és várhatóan több száz nyugdíjas érkezik a Gál József Sportcsarnokba, és a mellette lévő Gubody-parkba. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik.

„Számunkra igen kedves korosztályról beszélünk, akiknek nagy örömmel szervezünk sportprogramot. Fontos, hogy az idősebbeket példaként állíthatjuk a fiatalok elé. Ma már mindenki tudja azt, hogy a rendszeres mozgás elengedhetetlen az egészséges élethez, sajnos mégsem általános jelenség a mozgásgazdag életvitel. Az ilyen rendezvényekkel rendszerint a sportos életmód előnyeire hívjuk fel a figyelmet” – mondta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára. A sportvezető azt is elárulta, bármily meglepő, de az idősebbekkel könnyebb a dolga a szövetségnek, mert ők még úgy szocializálódtak, hogy egyesületekben sportoltak, és van mozgásélményük.

A Szépkorúak Testébresztő Fesztiválján az érdeklődők a sportos programokon túl különböző szűrővizsgálatokon is részt vehetnek, majd az aktivitások után, termálvizes fürdőzési lehetőséggel is kedveskednek a szervezők. Az eseményről részletek a Magyar Szabadidősport Szövetség internetes honlapján, a www.masport.hu oldalon találhatóak itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...