9.3 C
Cegléd
2026. május 2. szombat
spot_img

Meghiúsult rablás

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Rablási Alosztálya eljárást folytatott rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Lajos 35 éves abonyi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2011. március 5-én 20 óra körüli időben – arcát eltakarva – bement egy abonyi üzletbe és az alkalmazottat egy fegyverrel vagy annak utánzatával arra kényszerítette, hogy menjen a pénztárhoz. Eközben a férfi végig a nő nyakát fogta, majd megpróbálta kifeszíteni a pénztrezort a helyéről. Ekkor a műszakvezető kijött az irodájából és rákiáltott a gyanúsítottra, aki ettől megijedt, elengedte az alkalmazottat és távozott a helyszínről.

R. Lajos a menekülés során az üzletben hagyta a fegyvert, amiről a nyomozás során megállapították, hogy az egy műanyag pisztoly. A Pest megyei nyomozók a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, azonban a tettes kilétét nem sikerült megállapítani, ezért az eljárást felfüggesztették. Három évvel később a nyomozók olyan bizonyítékot szereztek be, amelynek eredményeként 2015. május 7-én a nyomozás továbbfolytatását rendelték el és azonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Lajost. A más büntetőeljárás kapcsán előzetes letartóztatását töltő 35 éves férfit a Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az R. Lajos ellen folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...