10.1 C
Cegléd
2026. október 13. kedd
spot_img

Nagyszabású sportnap a refiben

Sokszor nem könnyű a gyerekeket rábírni a sportolásra, hiszen számos, általuk örömtelinek tartott szabadidős tevékenység a számítógéphez és egyéb elektronikus eszközhöz kötődik. A sportnapon azonban a tanulóifjúság egy teljes délelőttöt ismert és népszerű, vagy éppen kevésbé ismert és különleges nevű mozgásformák kipróbálásával tölthetett. Csak egy kis ízelítő a kínálatból: ökölvívás, asztalitenisz, lengőteke, íjászat, lézeres lövészet, bodyrope, H-labda, petanque, „petrencerúd”-tartás.

Az első és második osztályosok tanító nénik irányítása mellett, a nagyobbak pedig önálló kis csapatokban pontgyűjtőveljárták az állomásokat, ahol edzők, sportolók és nevelők várták őket. Minden egyes sportág kipróbálásáért egy-egy pecsét járt, amit megérte szorgosan gyűjteni, mert a rendezvényt eredményhirdetés zárta. A legtöbb sportágat kipróbált tanulók között évfolyamonként sportszereket sorsoltunk ki.

A testmozgás mellett az egészséges életmód további elemeit is igyekeztek a szervezők közelebb hozni a tanulókhoz. Az „Egészségszigeten” anyajegyszűrésen, drogprevenciós beszélgetésen, kullancsteszten lehetett részt venni, illetve az elsősegélynyújtás és az újraélesztés alapvető lépéseivel ismerkedni, valamint még zöldség-, gyümölcs- és mézkóstolás révén is lehetett gyarapítani a pecsétek számát. A programot az elmaradhatatlan tanár-diák foci, tanárnő-diáklány kosárlabda-mérkőzés és a magas színvonalú akrobatikus tornabemutató színesítette.

Köszönjük a közreműködést iskolánk volt tanítványainak: Szellő Imre, ökölvívónak, Varga Péter, kézilabdázónak, valamint dr. Petrik Judit, bőrgyógyásznak, Medgyes Tibornak, Erdődi Mihálynak és a Györe Kerékpáristállónak. Köszönet az Elastic’91 Kft-nek a jutalmazáshoz felajánlott sportszerekért, a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola diákjainak, a Ceglédi Rendőrkapitányság és a Népegészségügyi Intézet munkatársainak a segítségért.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...