10 C
Cegléd
2026. április 25. szombat
spot_img

Választási hercehurca Tápiószelén

Az ATV Híradója megkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a tájékoztatást adták, hogy „elírás történt, melynek észlelését követően a határozat kijavítása megtörtént. Erről az érintett részére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság igazolást adott át”. Hozzátették: „a felelősség megállapítása tárgyában a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon kivizsgálás van folyamatban”.

Majoros Tibor ugyanakkor azt mondta az atv.hu-nak, biztos benne, hogy lesz eljárás Kovács Ferenc ellen is. A szóban forgó ügyben Majoros maga tett feljelentést még év elején ismeretlen tettes ellen, miután februárban észrevette, hogy van egy 2012-es ügy, ami nem szerepelt a polgármesteri átadás-átvételi jegyzőkönyvben, mégpedig egy kölcsön, melyet Kovács Ferenc polgármesterként nyújtott a Hajt-A Csapat egyesületnek, melynek saját maga elnöke is volt. Majoros szerint a 3 millió forintot 2012. júniusában utalták át és ugyanazon év augusztus 15-ig kellett volna visszafizetni, de ez állítása szerint nem történt meg…

Az atv.hu összefoglalója teljes terjedelmében itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...

Ceglédi sikerek hazai és nemzetközi színtéren

Mozgalmas és eredményes hétvégét zártak a ceglédi birkózók, akik...