11.1 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Signum laudis – A dicséret jele

Hosszú történelmi folyamat formálta meg azt a sajátos elismerési módot, hogy az arra érdemesek meghatározott szabályok szerint alapított és adományozott, szalagon, láncon vagy mellükön kitűzve viselhető, látható kitüntetéseket kapjanak.

A kitüntetések alapítása, adományozása, elfogadásuk indíttatása kortól, helytől függően sokféle. A kitüntetések születhettek az emberi haladás érdekében és válhattak rossz ügyek hordozóivá. Szolgálhatták és szolgálhatják a dinasztikus, állami, nemzeti érdeket s egyúttal a valós érdemek őszinte elismerését. Az pedig, hogy az egyén tevékenységét a közösség, a társadalom, amelyben az egyén él és munkálkodik, elismerje, örök érvényű emberi vágy. Egy-egy rendjel, kitüntetés tehát több vonatkozásával együttesen jelképezi és jellemzi a kort, amely életre hívta.

Az Elmúlt Korok Tárháza büszkén mutatja be ezeket a kitüntetéseket a nagyközönségnek. A magángyűjtemény szinte minden korszakot és kitüntetést lefed. Szabó Péter rendkívül impozáns és rendezett gyűjteményét, 2015. augusztus 24-től tekintheti meg az érdeklődő. Az időszakos kiállítás a tárház nyitvatartási idejében, hétfőn és szerdán, 14 és 17 óra között, a Kazinczy utca 1. szám alatt tekinthető meg.

A kép illusztráció!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...