-2.8 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Volner szerint elfelejtették a károsultakat

Volner a férfiak korkedvezményes nyugdíjba vonulása kapcsán elmondta, hogy a Fidesz szerint ez az újítás, az összeomlás szélére sodorná a nyugdíjrendszert. A jobbikos képviselő leszögezte: a költségvetés lehetővé teszi az új rendszer bevezetését,hiszen annak csupán 1/20-át érintené az intézkedés, továbbá, a nyugdíjkorhatárt elért férfiak helyére olyan fiatalok kerülhetnének, akik amúgy fontolgatnák a külföldre település lehetőségét. Ennél fogva 40 év munkaviszony utáni nyugalmazásnak még pozitív nemzetgazdasági hatása is lenne. Volner János hozzátette, hogy a szóban forgó férfi lakosság jelentős része munkanélküli, nyugdíjazás előtt nehezen találnak munkát, nagy részük közmunkásként dolgozik. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a férfiak 25%-a meghal, mielőtt élvezhetné munkája után a megérdemelt pihenést, és nyugdíjba vonulhatna.

Volner sajtótájékoztatója utolsó témájaként felhívta a figyelmet, hogy a migráns-kérdéssel is kiemelkedően fontos foglalkozni. A képviselő szerint a rendőrség már kevés ahhoz, hogy megvédje az országhatárt az egyre erőszakosabb bevándorlókkal szemben. Az államhatárok védelmére a honvédség bevetésére van szükség. „Nem szeretnénk megélni, hogy a rendőrség a magyar embereket ne tudja megvédeni az illegális határátlépőkkel szemben. Az Alaptörvény lehetőséget ad arra, hogy 2/3-os parlamenti felhatalmazással a magyar hadsereget szükséghelyzetben, Magyarország területén be lehessen vetni. Ez nem jelent rendkívüli helyzetet, mindössze annyit, hogy a Magyar Honvédség erői részt vesznek az államhatár védelmében, ilyen módon gondoskodva arról, hogy az ország épsége megmaradjon.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...