32.8 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Migránsokat raboltak ki az embercsempészek

Az M5-ös autópálya örkényi lehajtója után megálltak azzal, hogy a szír állampolgárok szálljanak át a másik gépkocsiba. Ekkor azonban az ún. követő gépkocsiban ülő – jelenleg még ismeretlen személy – egy lőfegyverhez hasonló tárggyal megfenyegette azt a szír férfit, aki a társai pénzét kezelte. A szír sértett a fenyegetés hatására 2.000 eurót átadott a fegyveres elkövetőnek, aki ezután megrugdosta a sértettet. A két fivér és társuk a gépkocsikkal elhagyták a helyszínt, a sértetteket magukra hagyták.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a TEK közreműködésével rövid időn belül azonosította a gépkocsikat, majd elfogták és őrizetbe vették az elkövetőket. A Pest Megyei Főügyészség álláspontja szerint az embercsempészéssel, illetve csoportosan elkövetett rablással gyanúsított férfiak vonatkozásában tartani lehet a szökésüktől, és attól, hogy összebeszéléssel, ismeretlen társuk értesítésével veszélyeztetnék a nyomozás sikerét. Ezért az ügyészség álláspontja szerint az elkövetők előzetes letartóztatásának elrendelése indokolt. A Buda környéki Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi állásponttal és 2015. szeptember 6. napján elrendelte mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását.

A kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...