8.9 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Új sportágban szereztünk VB érmet

Ceglédi versenyzők is érintettek voltak az Andorrában megrendezésre került kerékpáros világbajnokságokon. Ceglédről Megyaszai Lilla junior női kategóriában harmadik helyen ért célba a downhill világbajnokságon. A downhill, amint nevéből is sejthető „csak lefelé száguldás az erdőben” egy mountainbike nyergében. A ceglédi lány teljesítménye történelmi pillanat a magyar downhill sport életében, mert magyar versenyző dobogón még nem végzett VB-n! Lilla már a selejtezőben is megvillantotta tudását és a harmadik helyen futott be. A döntőben javított idején és a harmadik helyen végzett megelőzve a kandadai és francia versenyzőket is.
 
Hegedűs Lászlónak viszont szerencsétlenül alakult a vb ugyanitt. Egy szerencsétlen baleset miatt csak a 13. helyen végzett. Hege így írt a történtekről közösségi oldalán: – A második pályám utolsó részén a hatalmas eső miatt kicsúszott a hátsó kerekem és a vállamra, bordámra zuhantam két és fél méter magasból. Ami meglepő, hogy nem tört el semmim (legalábbis még nem érzem), viszont az esés után alig tudtam használni a felső testrészeimet. Ennek ellenére nem akartam diszkvalifikálni, inkább végigszenvedtem a versenyt. Ennek eredményeképpen a 13. pozíciót szereztem meg, ami a történteket figyelembe véve nem is rossz.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...