18.3 C
Cegléd
2025. június 21. szombat
spot_img

Diákvéradás a Mezgázban

Diákvéradásokat szervez a Magyar Vöröskereszt ceglédi szervezete, melynek idén ősszel első állomása a Török János Szakközépiskola volt szeptember 15-én.

– Évtizedek óta tartunk a középiskolákban véradásokat. A diákok 18 éves kortól adhatnak vért, ehhez igazodnak a véradásszervezések időpontjai az iskolákban. – nyilatkozta lapunknak Dr. Csornai Ágnes, a Toldy Ferenc Kórház Véradó szolgálatának főorvosa. – Általában elmondható, hogy a diákok nagyobb számban adnak vért a lakosság egyéb rétegeihez képest. Ez egyrészt kori sajátosság, ez nekik egy kicsit buli is, hiszen szabad órát kapnak, de sokan meg is értik a véradás fontosságát, ennek a humánus cselekedetnek a jelentőségét. Az iskolák pedig partnerek abban, hogy helyet adnak és elengedik a diákokat a tanórákról. Köszönjük mind a pedagógusoknak, mind a diákoknak a pozitív hozzáállást. A doktornő azt is hozzátette: a véradás azonban nemcsak a betegek oldaláról fontos, de fiataloknak is, mert az ilyenkor szokásos szűrővizsgálatok során akár vírusfertőzöttség is kiderülhet. A közismerten hiányos magyar egészségügyi kultúra fejlesztése is célja ezeknek a véradásoknak, akár a szűrővizsgálatok fontosságának tudatosítása, akár a véradás, mint karitatív tevékenység rendszeressé válása tekintetében.

A diákoknak legközelebb szeptember 29-én lesz lehetőségük vért adni a Bem iskolában 8.30-tól 11.30-ig, az Unghváry iskolában pedig 14-16 óráig.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Szemvédelem prémiumminőségű napszemüvegekkel

Ahogy megjelennek az első napsugarak, a híradásokban is nap...

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...