32.2 C
Cegléd
2026. július 26. vasárnap
spot_img

Még nincs hivatalos információ arról, épülhet vagy sem börtön Cegléden

Lejárt a benyújtási határidő, a Belügyminisztérium azt ígérte, legkésőbb 90 nap múlva eredményt hirdet. Ez azonban a határidőre nem történt meg, vagyis még nincs hivatalos eredmény. „Jelen pillanatban minden település arra vár, hogy a Belügyminisztérium értesítse, hogy ez a pályázat nyert vagy sem. Úgy vélem az államigazgatás leterheltségével is összefügg ez a csúszás. Láthatjuk, különösen most a nyári események kapcsán, hogy a Belügyminisztériumra elég sok feladat hárul mostanában. Elég, ha csak a menekültügyre gondolunk.” – tette hozzá az ügyvezető.

A sajtóban azonban már megjelentek hírek, miszerint csak észak-kelet magyarországi települések nyernek. Szebeni Dávid úgy fogalmazott: ez igaz is lehet, meg nem is. Bevett szokás, hogy sokszor azért terjesztenek el ilyen hírt az érdekeltek, hogy befolyással legyenek a végeredményre. „Az Egyesült Államokban is megfigyelhető, hogy a 70-80-as években igyekeztek a börtönöket elmaradottabb térségekbe telepíteni, hogy legalább valamilyen munkalehetőség és munkaerő legyen a környéken. Nem tudom, hogy ez a néhány évtizeddel ezelőtti koncepció van-e a Belügyminisztérium előtt, én abban bízok, hogy hamarosan döntés születik. Azt is el kell mondani, hogy az a felajánlás egy akkori állapotot tükrözött, azóta valamennyi idő eltelt, és a területre vannak más érdeklődők is.”

Tehát továbbra sem tudható, lesz vagy sem börtön Cegléden.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...