33.9 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Az aradi vértanúkra emlékeztek

„Vállalták ezt a küzdelmet a honért, pedig talán az elejétől fogva tudták, hogy az életük is odaveszhet ebben a szabadságharcban. Ugyanakkor senki nem foglalkozott a saját jövőjével és érdekeivel, csak Magyarország számított.” – folytatta beszédét a polgármester, majd hozzátette: az aradi vértanúk mártírok, akiket a forradalom és a maguk szabadságba vetett rendületlen hite tett azzá. – „Tanulhatunk abból, ahogyan éltek és amilyen bátran vállalták a halált. A mai napon a gyász és az elmúlás mellett gondoljunk arra is, hogy milyen gazdag az a nemzet, amelynek ilyen remek vezetői voltak. Legyünk büszkék arra, hogy a leszármazottaik lehetünk és tanuljunk az életükből. Vegyünk példát arról az összefogásról, amellyel ők éltek és harcoltak a hazáért.”

Történelmi visszatekintést Kúti László tartott. A Református Általános Iskola igazgatója arra intett: emlékezzünk a hősökre, akik végigharcolták a szabadságharc csatáit, és babérkoszorú helyett bitófa, vagy enyhébb büntetésként golyó általi halál jutott nekik osztályrészül. „A kivégzés helyszíne, Arad város neve szimbólum lett. Szimbóluma annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak is, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtéséért, társadalmi haladásáért. Emléke nem lesújt vagy megfélemlít, hanem bátorít és ösztönöz.” – fogalmazott Kúti László, majd az aradi hősök mártírhalálának valódi erkölcsi nagysága megértésének fényében felidézte a forradalom és szabadságharc néhány fontos momentumát.

„Bátor férfiként, hős katonaként emlékezünk most ezekre a honvéd főtisztekre, akiktől ennyire retteghetett, félt a birodalom, hogy csak az ő igazságtalan elpusztításukkal érezhették magukat biztonságban kicsiny nemzetünk elnyomói. A szabadságharc azonban nem volt hiábavaló küzdelem: a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje.” – emlékezett beszédében az igazgató. Mint mondta: azért jó mártírokra emlékezni, mert vérük magvetés, és belőle új élet sarjad. „Az aradi tizenhárom megválasztotta, hogy kivel és ki ellen harcol. Dönteni kellett, és ki kellett tartani a döntés mellett. Ők ezt tették, így lettek hősökből mártírok. Nem a haláluk a példa, hanem az életük. Ha ezt tudjuk, akkor Arad nem a múltunk sötétlő árnyait idézi, hanem nemzetünk jövőjét láttatja! Nekünk magyaroknak fontos a hazánk. Fontos a nemzet, a nemzeti összetartozás, a nyelvünk, a kultúránk, a mi földünk, az európai keresztyén hagyományaink, fontos a család eszménye, a hűség, az igazmondás és a becsület, ez a magyar szabadság. A magyar szabadság és függetlenség eszménye az építés, az alkotás és az értékteremtés eszménye, sohasem a rombolásé. A szabadság nem az, amikor nem kell azt tennünk, amit mások akarnak, hanem az, amikor megtesszük, amit mi akarunk. A szabadság az, amikor teljes szívvel hiszünk, és teljes szívvel cselekszünk. Erre buzdítson bennünket az aradi hősök emléke!” – zárta gondolatait Kúti László.

Emlékező műsort a Református Általános Iskola irodalmi színpada adott. Az ünnepi műsort követően Nagysándor József emléktábláját koszorúzták meg a pártok, intézmények és szervezetek nevében, ahol a Kecskeméti Kiskun Huszár és Honvéd Egyesület gyalogosai működtek közre.

Bővebben FOTÓK Kisfaludi Istvántól ITT.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...