18.4 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Feri

Miért? Nem volt ő soha „király”, csupán neve hangzik így. Nem volt koronája, de jellemét áthatotta mindaz, ami a koronát ékesíti Szent István királyunk szerint. Szerinte, amint Imre fiának írta, a korona díszítő ékkövei az erények: „Kedves légy ne csak rokonaidhoz, urakhoz, szomszédokhoz, hanem mindenkivel, akivel találkozol (…), türelmes, erős légy, hogy a szerencse gőgössé ne tegyen, a balsors le ne sújtson (…) mértékletes, szelíd, becsületes légy(…) Senkit meg ne szólj, senkit ne rágalmazz meg. Szerénység legyen díszed A kínai filozófia szerint ha nincsenek bennünk erények, „akkor elveszítjük emberségünket, valójában nem vagyunk jobbak az állatoknál.”
Nem túlzás ez, amit állítok? „Kidőlt fának nincs árnyéka.” – „Elhunytról vagy jót, vagy semmit.”-Ehhez hozzá teszem, ha őt illetően tévedtem, tessék megcáfolni. Alig akad ilyen, aki ismerte őt. Feri valóban nem volt király, de személyiségét az erények gazdagították. Négy évig dolgoztunk együtt órákat ülve egymás mellett az autóban. Hallottuk egymás csendjét és szót váltottunk erről-arról. Mindenről. Már pedig az ember beszédéből ismerhető meg leginkább. Én így ismertem meg.
Előttem egy volt azon milliók és milliók közül, akiket Hamvas Béla filozófus így jellemez:nevezetes névtelenségben élnek. „Nevezetes névtelenségben él a rigó, a tücsök, a bölcs, a szent, a névtelen jótevő s a magányos művész.(Hozzáteszem, mint egy sofőr, aki 35 éven át becsületesen tette kötelességét.)A lényeg: a virágok, a fák,a csillagok, a madarak csak ezt az Isten előtti nevezetességet ismerik.”
Itt állok a szürke gránit síremlék előtt és képzeletben látom a munkában meggörnyedt vállait. Weöres Sándornak igaza van: „A görnyedt tehervivő felnéz: íme a világközepén áll, / a mennybolt az ő feje fölött a legmagasabb.”  Vagy hadd idézzem Pilinszky János költőt, hogy Feri azon nélkülözhetetlenek közé tartozott, akik a „világ képtelenségét” évtizedeken át hordozták reménnyel s derűvel, amelynek nem lehetett más gyökere, mint a szeretet.
A gránitkő is elporlad egyszer, de baráti kézfogásunk halhatatlanságunkban tovább él, hiszen igaza van Pál apostolnak: „A szeretet soha el nem múlik.” (2 Kor 8.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos vonatbaleset Albertirsán

Országos híre lett a hétfő reggeli vonatközlekedést ceglédi vonalon...

Tudás és közösség

A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről nyílik időszaki kiállítás...

Nyitogatják az autókat

Az autókat vették célba Cegléden. Gyanús esetekről számoltak be...

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...