2.8 C
Cegléd
2025. december 24. szerda
spot_img

CVSE vízilabda sikerek az utánpótlás bajnokságokban

Országos Gyermek:

Cegléd VSE – Csabai Csirkefogók VK                    10 – 7

Országos Serdülő:               

Cegléd VSE – Csabai Csirkefogók VK1                  17 – 7

Országos Ifjúsági:               

Cegléd VSE – Csabai Csirkefogók VK                    18 – 7

A kialakított új szemlélet, az edzőképzések, és a Gál Csaba által tartott, erőnléti edzések szemmel látható eredményeket hoznak. Le a kalappal a gyerekek előtt, akik a heti hét edzés és a mérkőzések mellett, az iskolában is jól helyt állnak.

A fiúk nagy örömére az ő fizikai erősödésükkel párhuzamosan, egyre több az ifjú hölgy a szurkolók körében. Hosszú ideje először tűnik úgy, hogy ezek a fiatalok a későbbiekben képesek lesznek egy ceglédiekből álló olyan felnőtt csapatot alkotni, akiknek esélye lesz az OB.I-be feljutni, egy-két jelenleg is az OB.I-ben játszó és meghatározó szerepet betöltő ceglédi játékos segítségével.

A szakosztály vezetése úgy gondolja, hogy jó úton jár a ceglédi vízilabda és minden erejével küzdeni fog azért, hogy az uszodában sportoló 200 gyerek továbbra is minden eszközt, szaktudás és edzéslehetőséget megkapjon.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...