17.2 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Nagy Barni új formációban énekel

Nagy Barnabás a Budapest Voices és önálló estjei mellett tavalytól egy új formációban is énekel, zenél. A Papaver Cousins két dalszerző-gitáros, Barni és a gönci Szendrey-Nagy Olivér projectje és ősz elején megjelent első kislemezük is.
– Régóta ismerjük egymást, nekem ceglédi évfolyamtársaim voltak a gimnáziumban és sokszor kötöttem ki Cegléden, ahol bemutattak minket egymásnak, aztán amikor egyszer kaptam a nagyszüleimtől egy lemezt karácsonyra, amiről tudtam, hogy Barni is nagyon szereti, áthívtam az albérletembe, hogy meghallgassuk. – mesélt a kezdetekről Olivér. – Így indultunk el, 2014. január 19-én Tom Waits Closing Time című albumát hallgatva, egy kimondatlan megegyezés mentén. Miután rólam kiderült, hogy dalszövegeket írok, Barniról pedig már lehetett tudni akkor is, hogy jó zenész, a két dolgot összepasszítottuk. Eleinte úgy írtunk dalokat, hogy elküldtem neki egy szöveget, amire ő Ceglédről egy felvett demóval válaszolt. Aztán felköltözött ő is Budapestre, és elkezdtünk komolyabban foglalkozni a dalszerzéssel. Az első megjelenésünket másfél éves dalszerzői munka előzte meg. Ezután kerestük meg a Lone Waltz Records alapítóit, akik nagyon nyitottan és segítőkészen álltak hozzánk. A single felvételei után kiadóként is mögénk álltak, a megjelenés óta pedig dolgozunk nagylemezünk dalain.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...