-1.1 C
Cegléd
2026. február 3. kedd
spot_img

Munkáltatójától lopott az abonyi nő

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Krisztina 45 éves abonyi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves nő 2015. augusztus 20-án 14 óra és augusztus 21-én 7 óra 30 perc közötti időben egy abonyi pékségben található széfből eltulajdonított közel 500 ezer forint készpénzt, melyet egy papírzacskóba helyezett és a táskájába rejtett. A gyanúsított a boltban eladóként dolgozott, ahol a lopást a munkatársai távollétét kihasználva követte el.

A bejelentést követően a ceglédi rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkihallgatást, melynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Krisztinát, akit 2015. augusztus 21-én 14 óra körüli időben a munkahelyén elfogtak és előállítottak a Ceglédi Rendőrkapitányságra. A rendőrök az egyik öltözőszekrényben hiánytalanul megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított készpénzt.

A nyomozók a 45 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki. M. Krisztina a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...

Fejlődő vállalkozások, sikeres Cegléd

A Cegléd és Térsége Ipartestület és a Településfejlesztési Szövetség...

Az elektromos bojlerek térhódítása: miért lehet ez a jövő?

  Az elmúlt években Magyarországon is egyre elterjedtebbé váltak az...

Címkenyomtatás: mit kell tudnod a matrica erejéről?

A címkék több funkciót látnak el, mint amit elsőre...

Egy bringagyártó, amely újraértelmezi az európai kerékpárpiacot

    Ha a különleges kerékpárok rajongója vagy, akkor biztosan örömmel...