11.1 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Pénzt csalt ki a nyugdíjasból

A gyanúsított 2015. december 11-én a kora esti órákban ismét megjelent a sértett házánál és azt mondta, hogy az őt fenyegető személyek kint vannak az utcán, és megint pénzt követelnek tőle. Ezt követően a fiú a házban lekapcsolta a villanyokat és kiment az udvarra, ahol a kapucniját a fejére húzta, és a résnyire nyitott ajtón magát az állítólagos fenyegető személyek egyikének kiadva kiabált be a házba. A néni nem ismerte fel, hogy a gyanúsított tévesztette meg, és a bántalmazástól való félelmében a kért pénzösszeget átadta a fiatalnak. Ekkor a fiú azzal fenyegette meg az idős asszonyt, hogy ne szóljon a rendőrségnek, különben az egész családját a börtönbe juttatja, és az udvaron lévő társai megölik.

A feljelentést követően a ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították, és még aznap, a késő esti órákban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiút, akit a Ceglédi Rendőrkapitányságra állítottak elő, majd – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére.

(forrás: police.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...