28.3 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

A megye legjobb sportolói

 
A Sportkarácsony alkalmából Pest megye amatőr és professzionális sportolói vehettek át elismeréseket a Megyeházán. Velkey-Guth Ádám atléta speciális kategóriában, Ócsai Sándor judo versenyző pedig általános iskolás korosztályban került a legjobbak közé.
 
Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megye legjobb sportolóit. Beszédében úgy fogalmazott, hogy „a sportoló azt a hitet, azt az ígéretet ajándékozza a többi embernek, hogy neki is sikerülhet, neki is érdemes küzdeni, mert tartson bármilyen hosszú ideig a várakozás, a felkészülés, mindig megéri.” Mint mondta, ennek a közösségnek nem az számít, hogy ki a profi és ki az amatőr sportoló. Csak az számít, hogy sportolóként ki, milyen teljesítményt mutatott fel. „Ettől az érzéstől az egész közösség válik jobbá, erősebbé, mert összeköti a közös erőfeszítés, a közös siker” –zárta beszédét a megye elnöke. A díjakat Németh Miklós olimpiai bajnok, és Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes, világbajnok sportolóink adták át.
 
Ócsai Sándor judo versenyző (jobbra) általános iskolás korosztályban lett AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA. A Ceglédi Vasutas Sport Egyesület sportolója és a ceglédi Táncsics Mihály Iskola tanulója 2015-ben első helyezést ért el az országos diákolimpián és az ifjúsági bajnokságban is. Három aranyérmet nyert különböző nemzetközi versenyeken. Korosztályában veretlen hazai és nemzetközi szintéren egyaránt. Edzője: Mester Dániel, testnevelője: Dengi Balázs.
 

Pest Megye Önkormányzata speciális sportágak kategóriában AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA II. DÍJ elismerésben részesítette Velkey-Guth Ádám atlétát, a Trappancs Szervátültetett Gyermekek Rehabilitációs és Sportegyesülete versenyzőjét. A ceglédi sportoló a XX. Szervátültetettek Világbajnokságán négy versenyszámban, 100 és 200 és 4*100 méteres váltóban valamint súlylökésben aranyérmet nyert. A British Transplant játékokon szintén négyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

 
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...