11.1 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Megfojtotta neten talált partnerét

Albertirsán fogták el azt a férfit, aki megfojtotta, majd az M0-s autóút lehajtójánál rakta ki alkalmi nőismerősét.

A csévharaszti férfi, S. László interneten keresett magának alkalmi partnert. 2015. december 10-én egy budapesti nővel a kora esti órákban a férfi csévharaszti házában találkoztak. Együttlétük során a férfi megfojtotta a nőt. Tettét felismerve igyekezett a sértett holttestétől megszabadulni, ezért a nő hevenyészve felöltöztetett testét az autójába rakta, majd az M0-s autóút vecsési lehajtójánál a füves területen kitette. Ezt követően a gyanúsított a sértett irataitól, telefonjától és más tárgyaitól is megszabadult.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság elismerést érdemlő gyors és szakszerű munkával szinte órákon belül azonosította a sértettet, felkutatta és elfogta a gyanúsítottat. Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi esetében a bűncselekmény kiemelkedő büntetési tétele miatt okkal lehet attól tartani, hogy szabadlábon védekezve elrejtőzne a hatóságok elől. Ezért a Pest Megyei Főügyészség indítványozta a 38 éves férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.

VIDEÓ a helyszínról itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...