42.2 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Két ceglédi a megyei értéktárban

Ezt követően „Ábel” 12 parádés esztendőt töltött el Újpesten, amely során 302 bajnoki mérkőzésen 368 gólt szerzett. A lila-fehérek csapatával négyszeres bajnok és ötszörös gólkirály (1937/38: 31 gól, 1938/39: 56 gól, 1942/43: 26 gól, 1943/44: 33 gól, 1945: 36 gól) volt. A válogatottban 39 találkozón 32 gólt szerzett. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. A labdarúgás statisztikáival foglalkozó IFFHS 

(International Federation of Football History & Statistics) hivatalosan is a világ legsikeresebb első osztályú góllövői között tartja számon 394 mérkőzésen szerzett 416 góljával. Visszavonulását követően Olaszországban, majd Cipruson volt edző, ahol két éven át a válogatott vezetőedzője is volt. 1999-ban hunyt el Cipruson.

Gál József: A férfi, akinek nevéhez Magyarország első birkózó világbajnoki aranyérme kötődik (1950, kötöttfogás), 1918-ban született Cegléden. 1952-ben tagja volt az olimpiai csapatnak (Helsinki), ahol mindkét fogásnemben versenyzett. A II. Világháború előtt és után is 3-3 országos bajnoki címet szerzett, annak ellenére, hogy évekig a fronton szolgált és hadifogságban is volt. A háború miatt elmaradt két Olimpián egyaránt abszolút esélyesnek számított. Dolgozott edzőként és sportvezetőként is, az ’50-es években öt éven át a Ceglédi Vasutas SE elnöke is volt. A Magyar Népköztársasági Sportérem arany fokozatát 1951-ben kapta meg eredményei elismeréseként, majd Cegléd díszpolgárává választották, ahol 2013 óta a Sportcsarnok az ő nevét viseli.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...