1.1 C
Cegléd
2026. február 2. hétfő
spot_img

Lányainkért izgul az ország

Az Európa-bajnokságon, ahol a négy-négy csapattal felemelt létszámnak köszönhetően most először vesz részt 16 válogatott a férfiaknál és 12 a nőknél, a magyar hölgygárda az A jelű hatosban szerepel, a holland, a görög, a török, a portugál és az orosz csapat társaságában. Ha Bíró Attila alakulata megnyeri csoportját, január 20-án a másik hatos negyedikjével találkozik az egyenes kieséses szakaszban, míg másodikként a B csoport harmadikjával csapna össze a négy közé jutásért.

A következő mérkőzésen január 12-én is erős rivális vár a csapatra, hisz a vb- és Eb-6. görögök ellen játszunk, január 18-án pedig a magyaroknak bronzérmet hozó 2014-es budapesti Európa-bajnokságon ötödik helyezett orosz együttes lesz az ellenfél.

Bíró Attila elmondta, a fő terv most a riói olimpiai kvóta megszerzése, ami annyit tesz, hogy meg kell nyerni az Eb-t, mivel csak a belgrádi aranyérem garantálja a részvételt a nyári ötkarikás játékokra. Ha mégsem jönne most össze az első hely, a kvóta megszerzésére még lesz lehetőség a márciusi olimpiai kvalifikációs tornán, ahol az Eb 2-5. helyezettje indulhat.

A magyar női válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzései:

Január 10., vasárnap, 15.15:
Hollandia–Magyarország

Január 12., kedd, 15.45:
Görögország–Magyarország

Január 14., csütörtök, 12.30:
Magyarország–Törökország

Január 16., szombat, 11.00:
Portugália–Magyarország

Január 18., hétfő, 17.15:
Magyarország–Oroszország

A torna csoportjai:
A csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Görögország, Portugália, Törökország
B csoport: Spanyolország, Szerbia, Olaszország, Németország, Franciaország, Horvátország

Forrás: 24.hu / waterpolo.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődő vállalkozások, sikeres Cegléd

A Cegléd és Térsége Ipartestület és a Településfejlesztési Szövetség...

Az elektromos bojlerek térhódítása: miért lehet ez a jövő?

  Az elmúlt években Magyarországon is egyre elterjedtebbé váltak az...

Címkenyomtatás: mit kell tudnod a matrica erejéről?

A címkék több funkciót látnak el, mint amit elsőre...

Egy bringagyártó, amely újraértelmezi az európai kerékpárpiacot

    Ha a különleges kerékpárok rajongója vagy, akkor biztosan örömmel...

Egyszerűség és kényelem az okosotthonban

Képzeld el, hogy egy hosszú nap után belépsz az...